I. (Orseolo) Péter
I. Péter, vagy Orseolo Péter, (Velence, 1011 – Székesfehérvár, 1046 vagy 1059. augusztus 30.) magyar király 1038-1041 és 1044-1046 között. Szent István kijelölt utódja a trónon, akinek belharcokkal teli uralkodása alatt Magyarország a Német-római Birodalom hűbérese lett. Magyarországon származása okán gyakran nevezték a "velenceinek".
Első uralkodása
Péter 1038 nyárutóján követte elődjét a trónon. Törvényeket alkotott, okleveleket adott ki - bár ezek nem maradtak ránk, pénzt veretett, adóztatta a népet és folytatta a kereszténység meghonosítását és elmélyítését Magyarországon; Óbudán egyházat (budai káptalan) alapított, Pécsett székesegyházat emeltetett.
A döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot, azokat a főurakat, akik nem támogatták, kizárta és helyükre feltétlen híveit, németeket és olaszokat ültetett. A tanácsból kitiltott urak között volt Aba Sámuel is. Az egyházi ügyekbe is beleszólt, két püspököt is eltávolított hivatalából. Istvánnak tett ígérete ellenére Gizellát birtokainak nagy részétől megfosztotta, és saját kezelése alá vonta, Gizellát pedig Veszprémben tartotta házi őrizetben. Kegyeltjei között volt egy Budo nevű, vélhetően német származású férfi is. A mellőzött hazai urak és Gizella együtt léptek fel, s követelték a király rossz szellemének tartott tanácsadónak, Budónak a száműzését. Péter ezt nem volt hajlandó megtenni, erre a lázadók meggyilkolták Budót, két fiát pedig megvakították. Az uralkodó látva elszántságukat, 1041 szeptemberében elmenekült az országból, a főurak pedig Aba Sámuelt ültették helyére.
Második uralkodása
Péter kényszerűségből a korábbi ellenfeléhez, III. Henrik német-római császárhoz menekült. A németek Aba Sámuel betörésére még az év őszén feleltek, megtorló hadjáratba kezdtek. Az 1044-es ménfői csata során Aba Sámuel árulás miatt vereséget szenvedett és meggyilkolták. Ezután III. Henrik Székesfehérvárott személyesen ültette trónra Pétert, 1044 július havában. Ezt persze Henrik nem önzetlenül tette, viszonzásul pedig bevezettette a német jogot, ezzel teljesen kitörölve az istváni utat. 1045 pünkösdjén a császár újra Magyarországra jött, Péter pedig az országot aranyozott lándzsa formában átadta Henriknek, ezzel Magyarország a Német-római Birodalom hűbérese lett.
